Az elmúlt tanévekben új programokkal, táborokkal bővült különösen a biológiát érintő laborfoglalkozások palettája gimnáziumunkban. 2021 júniusában került először megrendezésre a Genetika Tábor, azóta minden év júniusában a tanév végén megrendezésre kerül a program. A táborban főleg a 11. évfolyam biológia fakultációsai vesznek részt, de a 10. évfolyam érdeklődő diákjai is előszeretettel jelentkeznek a táborba. Az ötnapos tábor során a diákok megismerkednek  az emelt szintű biológia érettségi minden genetikával kapcsolatos ismeretanyagával, melyek a következők: az intermedier, domináns-recesszív, kodomináns öröklődés, a gének független és kapcsolt öröklődése, a nemhez kapcsolt öröklődés, a nem allélikus kölcsönhatások bonyolult rendszere, mennyiségi öröklődés, de mindezeket játékos formában, feladatok megoldása révén tanuljuk. Az elméleti blokkokban kitekintünk a jövő genetikai kutatásaira is, szóba kerül a génmódosítás, a CRISPR génszerkesztő eljárás és a mesterséges DNS molekulák felhasználása információtároló egységként való alkalmazása is. A táborban a gyakorlati részek során a diákok DNS-t izolálnak gyümölcsökből, DNS makettet építenek LEGO kockából, sejttannal kapcsolatos puzzle-t raknak ki, sertés szívet valamint szemet boncolnak, komplex biokémiai kísérleteket végeznek mikropipettás gyakorlat révén, magas szinten elsajátítják a mikorszkóp használatát és  digitális feladatokat oldanak meg. A tábor során nagyon sok szemléltető eszköz és videót alkalmazunk a mélyebb ismeretek elsajátítása érdekében. A résztvevők kapnak egy genetika logós pólót és kitűzőt, valamint egy munkafüzetet is, mely tartalmazza a tábor teljes ismeretanyagát és feladatait. A tábor megvalósulását iskolánk „Jövőnkért Alapítványa” támogatja, a diákok a táborban való részvételért meghatározott összegű pénzdíjat fizetnek az alapítvány számára. A Genetika Tábort Boncz Dániel biológiatanár szervezi és bonyolítja le.

Képekkel illusztrált részletes beszámolók az elmúlt évek Genetika Táborairól az alábbi linkeken olvashatók. A beszámolókban szerepelnek a diákok élménybeszámolói is a megvalósult programokról.

Genetika Tábor beszámoló 2021

Genetika Tábor beszámoló 2022

Genetika Tábor beszámoló 2023

A helyi médiában megjelent cikkek és videók az alábbi linkeken tekinthetők meg.

Genetika tábor 2022 ZAOL cikk

https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2022/07/genetikai-tabor-zalaegerszegen

Genetika tábor 2023 ZAOL cikk

https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2023/06/leendo-biologusok-tanarok-kutatok-a-genetika-taborban

Genetika tábor 2023 Zalaegerszeg tv

https://www.youtube.com/watch?v=fJHf5TSA-lU